Vége kell lennie egyszer.
Vége is lesz, ne félj!
Az nem lehet, hogy mindig ennyit kell küzdeni
Azért, hogy valamit elérj!
Én várom a napot,
Mikor a csatának vége,
Mikor felsóhajthatok teljes szívemből:
Végre!
Azután rájövök, hogy nincs vég,
Soha nem is lesz.
De miért is küzdök én?
Miért ez a stressz?
Nem értem magamat,
Mások sem engem.
Sosem voltam ily elhagyatott
Egész életemben.
Nem tudom, ki vagyok,
S hogy mi lesz énvelem.
Nem tudom, miért élek,
S hogy mire jó életem.
A bizonytalanság köde
Körülvesz, szorít.
Számat nem hagyja el szó,
De egész lelkem ordít!
Egész lényem tiltakozik
A meg nem értés ellen.
De hát hogy értsen meg más,
ha magam sem értem?
Nem lehet nyafognom,
Panaszkodnom sem szabad,
Más fegyverem nincs,
De a küzdelem szabad!
Kell találnom valamit,
Mi megnyugtat és éltet,
Mi ha erőm fogytán is,
Tartja bennem a lelket!
Találni is fogok,
Küzdök egész életemen át,
S le fogom győzni
A reménytelenség hadát!
2008-02-07
