Ki ez az Ember? Én nem ismerem,
De már ránézésre is
Megvetem.
Iszonyatosan kétszínű,
ha kell, nevet,de különben
Kőszívű.
Kívülről szépnek, jónak látszik minden, amit csinál,
De ezek mögött a tettek mögött
Csupán az érdek áll,
Hogy dicsérjék és nevessenek vele,
Miközben más érzésekkel
Van a lelke tele.
Kígyó és álnok,sírni már nem tud
Erényeit fényezi,
Hibái elől elfut.
Rosszul bánik emberekkel, akik őt szeretik,
Nem tud olyat mondani,
Ami másnak jólesik.
Nem akarja meghallani, mit kéne tenni,
Csak megy a feje után és azt gondolja:
Ennyi.
Bekapott a világ, pörgős az életem,
Egyre hangosabb a zene,
De ez nagyon jó nekem.
És nem tudja, hogy nem jó, hanem rossz amit csinál,
De ha mégis rájön, csakazértis
Az igaza mellett kiáll.
Sértődik és hisztizik és dühöng és tombol,
És nincs más előtte egész nap,
Mint a fekete monitor.
De ha az rákezd az igazságra,
Azt is letakarja, pedig tudja,
Mi az ára.
És ha este lefekszik, nem tud aludni,
A Lelkiismerete
Nem hagyja nyugodni.
Végül azt is elnyomja, mint őt az álom,
De az álom nem szárnyal
Pillangószárnyon.
Az is fekete, és néha nem is ember.
És ha ezek után
Reggel megint felkel,
Nem változtat semmin se,
Azon mesterkedik,
hogy más neki elhiggye,
Hogy ő jó ember, pedig én is tudom,
Hogy ő nem jó,
és már nagyon unom,
Hogy vele együtt kell élnem,
És nem vagyok elég,
Hogy egyedül tartsam féken…
