Én egy egoista költő vagyok

Semmi másról, csak magamról írok

Nem kapom el az alkalmas pillanatot,

Amiről majd később verset írhatok,

Mivel semmi másról nem akarok,

Csak arról írni, miért sírok,

Mi az, ami bánt, miért vagyok boldog.

Most gongolkodsz rajta, ki ez a lány,

Kinek összes verse ilyen silány.

Hát elmondom, mit szíved kíván:

Az én "költészetem" mást nem kínál,

Csak azt, hogy elmondja, mit érzek én,

Ki korántsem vagyok a világ közepén.

Én csak egy átlagos tanuló vagyok,

Ki olvassa, hogy mit írnak a Nagyok,

És tudja, hogy azzal a költészettel

Az ő "verse" sosem ér fel.

De mégis mindig próbálkozik,

S ha sikerül, csodálkozik.

Ez nem is igazi költészet,

Csak puszta, egyszerű rímképlet,

Gondolatok rímbe szedve,

Miben nem telik olvasónak kedve,

Mivel még egy olvsóm sincsen,

S a versem is csak saját kincsem,

Már ha ezt lehet versnek nevezni.

A költészethez elég ennyi?

nem elég, hiszen nem vagyok költő.

Csak egy nagy malom, gondolatot örlő.

Mégis azt írtam az elején,

Hogy egoista költő vagyok én,

Tehát hazudtam mindenkinek,

Vagy méginkább még senkinek...